Emily szemszöge:
Reggel mikor
felkeltem és elmúlt a kómásságom eszembe jutott, hogy ma vasárnap van. A fiúk
ma jönnek vissza Londonba és a turné előtti napon egy házba megy az egész
csapat. Az elmúlt hat napot mindenki a családjával töltötte, mivel egy darabig
nem fogunk találkozni. A reggeli jó hangulatban telt, de siettem, mert tízre,
max. fél tízre ott kellett lennünk. A bőröndjeimet már tegnap este
összepakoltam, hogy lehetőleg semmit se hagyjak itthon. Austin háromnegyed
tízre itt volt értem, így ideje volt, hogy elkezdjek búcsúzkodni. Anya hála a
terhességének sírva fakadt, még Sarah és Nicole műmosollyal az arcukon kívántak
jó utat, remélve, hogy lezuhan a gépem. Mivel nem szeretek igazán búcsúzkodni
egy „Ígérem jó leszek és ha megérkeztünk hívlak” mondat után, bepakoltuk a
táskáimat a csomagtartóba és elindultunk a ház felé. Az út alatt végig arról
beszéltünk, hogy milyen lesz a turné. Mikor megérkeztünk a fiúk (értsd: Liam )
kijött segíteni. Nagy nehezen becipeltük a táskákat, majd megmutatta a
szobánkat, ahol egy éjszakáig fogunk lakni. A körbevezetés után megkérdeztem,
hogy melyik Louis szobája. Kopogtattam, mire Lou kiszólt, hogy nyitva, így
beléptem az ajtaján.
- Szia!
Milyen volt Doncaster? – kérdeztem.
- Jól volt
otthon lenni. Már nagyon hiányoztak. De te is hiányoztál. – mondta és magához
húzott. Ezt a tökéletes pillanatott a telfonom rezgése szakította meg.
*Kicsim,
itthon hagytad a hajvasalódat. Chris-szék most mennek a reptére, úgyhogy
elviszik neked. Majd ír ha ott lesz. Szeretlek.*
- Mit
hagytál otthon? – kérdezte, és gonosz mosoly jelent meg az arcán.
- A
hajvasalómat. – válaszoltam és elindultam lefelé, mert apa írt, hogy itt van.
- Siess! El
szeretnélek vinni valahova. – szólt utánam.
