EMILY SZEMSZÖGE
- Jó reggelt
mindenkinek! – köszöntem egész vidáman, ami eléggé meglepő, mert ha hajnali
kilencnél hamarabb kell felkelnem, akkor általában elég morcos vagyok.
- Szia cica! Be
szeretném . . .
- Mi az, hogy cica!
Engem simán Taylor-nak hívsz, őt meg itt becézgeted. – kapott dührohamot Swift
kisasszony, akit teljes szívből utálok.
- Sajnálom édesem.
De a Taylor a legszebb név, amit életemben hallottam, ezért hívlak így. Emily,
Ő itt a barátnőm. – mondta, az én állam pedig a padlón kötött ki.
- Te egy.… egy szőkével
jársz? Azt hittem a vörösek jönnek be neked. – próbáltam menteni a menthetőt.
- Em, nem találom a
kockás ingem. Segítesz megkereseni? – kérdezte Zayn.
- Persze. Nekem
most, izé mennem kell. Sziasztok! – rohantam vissza a szobánk ba.
- Mit akartál mondani
neki? – nézett rám azzal a mindent tudok pillantásával.
- Tudom, hogy tudod.
Inkább keressük meg az ingedet, ami rajtad. Köszi, hogy megmentettél. Jövök
neked eggyel. Szerintem pakoljunk össze. Ez a szoba úgy néz ki, mintha három
hete laknánk itt nem egy napja. – mondtam, miközben felvettem az egyik pólóját
és összehajtogatva az ágyára tettem.
- Ma már megyünk
tovább a következő helyszínre, vagy még maradunk?
- A dedikálás után
megyünk. Ami délután lesz. Azt hiszem egykor. De ugye Taylor nem jön velünk? Én
bírnám ki vele egy buszban. Ha most majdnem mondtam valamit, akkor képzeld el
mi történne, ha több órán keresztül lennénk egy helységbe bezárva nem tudom mi
történne. De valami rossz, az biztos. – fejeztem be a panaszkodást és a
csomagolást.
- Emily, Zayn itt a
reggeli! – kiabált be Liam.
- Majd próbállak kimenteni
a kínos szitukból. De nem biztos, hogy sikerülni fog. Na, gyere ide. Adok neked
egy ”sok szerencsét” puszit és ölelést. – tárta ki a karját.
- Úgy örülök, hogy
vagy nekem Zayn.
- Mindig itt leszek.
– mondta, majd felkapott és elindult a nappaliba.
- Utat kérek. V.I.P.
halad át. – kibálta kifelé menet.
- Már most megcsalod
Louis-t? Mindig is tudtam, hogy nem vagy valami hűséges. – vigyorgott gúnyosan,
tippelj ki. Igen Taylor.
- Hol van Louis? –
néztem körbe miután leültem az asztalhoz.
- Tudtad, hogy Emily
Zayn-nel is kavar? – nézett Lou felé.
- Most megkérdezném,
hogy téged nem szoktak ölelgetni a fiúk,
de közben rájöttem, hogy Harry-n kívül senki nem akar megölelni. Öntenél egy kis
kávét? – adtam oda Liam-nek a bögrémet.
- Adok én neked.
Tessék itt van. – kedveskedett Tay és az arcomba locsolta.
- Te teljesen hülye
vagy? Niall, a kancsót, légyszi. – nyújtottam ki a kezem.
- Nehogy oda add
neki! Ha vizes lesz a hajam begöndörödik! – síkitozott.
- És ez engem hol
érdekel? – mosolyogtam rá édesen.
- Harry, mondd meg
neki, hogy nem csinálhatja ezt.
- Em, gyere
elmegyünk vásárolni. És reggelizni. Hozdd a táskád! – rángatott el Lexy az
asztaltól.
*A dedikáláson*
- Imádlak téged!
Olyan jó énekes vagytok! És rajzolnál egy szívecskét is? Köszönöm! – mondta,
majd tovább ment Liam-hez.
- Szia Emily!
Felnéznél egy kép erejéig? – kérdezte egy barna hajú lány.
- Persze. –
válaszoltam és beálltam a megszokott pózba. Fej félre, széles mosoly.
- Köszi. És nagyon
cukik vagytok Louis-val.
- Aranyos vagy. –
mondtam, és tovább toltam a lapját.
- Tíz perc szünet.
Kérek minden kedves rajongót legyen szíves várni. – közölte egy olyan izébe
valaki, amíg mi a pihenőbe mentünk.
- Fáradt vagyok. Még
meddig tart? – nyújtozkodtam egy nagyot.
- Nem értem, hogy
lehetsz fáradt, amikor semmit nem kell csinálnod. – magyarázott Harry
barátnője.
- Mert te nagyon
elfáradthatsz abban, hogy állsz a sarkon és vársz, hogy egy fiú elvigyen egy
menetre. – szóltam vissza egyből, még azelőtt, hogy átgondolnám mit is mondok.
- Emily! – kiáltott
fel az összes jelenlévő, miközben Taylor csak tátogott.
- Nem kell
kimondanod. Tudom, hogy r****c vagy. – közöltem a róla alkotott véleményemet.
- Fordulj fel! –
kiabált rám a gonosz szőkeség és elviharzott.
- Taylor! Várj! –
rohant utána a Göndörke, de Liam megállította.
- A dedikálás,
Harry. Nem mehetsz el.
- Csalódtam benned,
Em. – mondta Harry és, hogy őszinte legyek kicsit elszégyeltem magam.
- Induljatok vissza!
– szólt nekünk valaki.
- Várj egy kicsit! –
fogta meg a kezemet Louis.
- Nem lehetne, hogy
a kioktatást később kapom meg? – kérleltem a barátomat, aki remélem az is
marad.
- Nem akarlak
kioktatni, csupán tudni szeretném, hogy miért csináltad ezt az egészet.
- Hogy én miért csináltam?
Tudtommal Ő kezdte ezt az egészet. – háborodtam fel.
- De Te mondad azt,
hogy Ő egy tudod mi. – magyarázott tovább.
- Magamban akartam
tartani, de kicsúszott a számon.
- És miért nem
kértél bocsánatot? – értetlenkedett Louis.
- Azért, mert én olyan
dolgokért szoktam bocsánatot kérni, amiket tényleg sajnálok. És ezt, nem
tartozik közéjük.
- Emily, Louis!
Gyertek már!
- Menjünk. – indult
el Lou és próbálta megfogni a kezemet, de én elhúztam és kisiettem előtte.
Negyvenöt perc múlva
már a kocsiban, ahol elég jeges volt a hangulat. Harry a telefonján lógott és
próbálta elérni Taylort. Én csak a kocsi ablakon bámultam kifele. Azt hiszem
most Hazza nagyon utál. Mire összeszedtük a holmiainkat a szállodából és
kivittük a hátsó ajtóhoz a busz már várt ránk. Reméltem, hogy Taylor nem lesz
ott, de sajnos ez az álmom nem vált valóra. Ott ült a kanapén Harry kezét
szorongatva.
