2013. július 29., hétfő

X. Fejezet


EMILY SZEMSZÖGE




- Jó reggelt mindenkinek! – köszöntem egész vidáman, ami eléggé meglepő, mert ha hajnali kilencnél hamarabb kell felkelnem, akkor általában elég morcos vagyok.

- Szia cica! Be szeretném . . .

- Mi az, hogy cica! Engem simán Taylor-nak hívsz, őt meg itt becézgeted. – kapott dührohamot Swift kisasszony, akit teljes szívből utálok.

- Sajnálom édesem. De a Taylor a legszebb név, amit életemben hallottam, ezért hívlak így. Emily, Ő itt a barátnőm. – mondta, az én állam pedig a padlón kötött ki.

- Te egy.… egy szőkével jársz? Azt hittem a vörösek jönnek be neked. – próbáltam menteni a menthetőt.

- Em, nem találom a kockás ingem. Segítesz megkereseni? – kérdezte Zayn.

- Persze. Nekem most, izé mennem kell. Sziasztok! – rohantam vissza a szobánk ba.

- Mit akartál mondani neki? – nézett rám azzal a mindent tudok pillantásával.

- Tudom, hogy tudod. Inkább keressük meg az ingedet, ami rajtad. Köszi, hogy megmentettél. Jövök neked eggyel. Szerintem pakoljunk össze. Ez a szoba úgy néz ki, mintha három hete laknánk itt nem egy napja. – mondtam, miközben felvettem az egyik pólóját és összehajtogatva az ágyára tettem.

- Ma már megyünk tovább a következő helyszínre, vagy még maradunk?

- A dedikálás után megyünk. Ami délután lesz. Azt hiszem egykor. De ugye Taylor nem jön velünk? Én bírnám ki vele egy buszban. Ha most majdnem mondtam valamit, akkor képzeld el mi történne, ha több órán keresztül lennénk egy helységbe bezárva nem tudom mi történne. De valami rossz, az biztos. – fejeztem be a panaszkodást és a csomagolást.

- Emily, Zayn itt a reggeli! – kiabált be Liam.

- Majd próbállak kimenteni a kínos szitukból. De nem biztos, hogy sikerülni fog. Na, gyere ide. Adok neked egy ”sok szerencsét” puszit és ölelést. – tárta ki a karját.

- Úgy örülök, hogy vagy nekem Zayn.

- Mindig itt leszek. – mondta, majd felkapott és elindult a nappaliba.

- Utat kérek. V.I.P. halad át. – kibálta kifelé menet.

- Már most megcsalod Louis-t? Mindig is tudtam, hogy nem vagy valami hűséges. – vigyorgott gúnyosan, tippelj ki. Igen Taylor.

- Hol van Louis? – néztem körbe miután leültem az asztalhoz.

- Tudtad, hogy Emily Zayn-nel is kavar? – nézett Lou felé.

- Most megkérdezném, hogy téged nem szoktak ölelgetni a  fiúk, de közben rájöttem, hogy Harry-n kívül senki nem akar megölelni. Öntenél egy kis kávét? – adtam oda Liam-nek a bögrémet.

- Adok én neked. Tessék itt van. – kedveskedett Tay és az arcomba locsolta.

- Te teljesen hülye vagy? Niall, a kancsót, légyszi. – nyújtottam ki a kezem.

- Nehogy oda add neki! Ha vizes lesz a hajam begöndörödik! – síkitozott.

- És ez engem hol érdekel? – mosolyogtam rá édesen.

- Harry, mondd meg neki, hogy nem csinálhatja ezt.

- Em, gyere elmegyünk vásárolni. És reggelizni. Hozdd a táskád! – rángatott el Lexy az asztaltól.



*A dedikáláson*

- Imádlak téged! Olyan jó énekes vagytok! És rajzolnál egy szívecskét is? Köszönöm! – mondta, majd tovább ment Liam-hez.

- Szia Emily! Felnéznél egy kép erejéig? – kérdezte egy barna hajú lány.

- Persze. – válaszoltam és beálltam a megszokott pózba. Fej félre, széles mosoly.

- Köszi. És nagyon cukik vagytok Louis-val.

- Aranyos vagy. – mondtam, és tovább toltam a lapját.

- Tíz perc szünet. Kérek minden kedves rajongót legyen szíves várni. – közölte egy olyan izébe valaki, amíg mi a pihenőbe mentünk.

- Fáradt vagyok. Még meddig tart? – nyújtozkodtam egy nagyot.

- Nem értem, hogy lehetsz fáradt, amikor semmit nem kell csinálnod. – magyarázott Harry barátnője.

- Mert te nagyon elfáradthatsz abban, hogy állsz a sarkon és vársz, hogy egy fiú elvigyen egy menetre. – szóltam vissza egyből, még azelőtt, hogy átgondolnám mit is mondok.

- Emily! – kiáltott fel az összes jelenlévő, miközben Taylor csak tátogott.

- Nem kell kimondanod. Tudom, hogy r****c vagy. – közöltem a róla alkotott véleményemet.

- Fordulj fel! – kiabált rám a gonosz szőkeség és elviharzott.

- Taylor! Várj! – rohant utána a Göndörke, de Liam megállította.

- A dedikálás, Harry. Nem mehetsz el.

- Csalódtam benned, Em. – mondta Harry és, hogy őszinte legyek kicsit elszégyeltem magam.

- Induljatok vissza! – szólt nekünk valaki.

- Várj egy kicsit! – fogta meg a kezemet Louis.

- Nem lehetne, hogy a kioktatást később kapom meg? – kérleltem a barátomat, aki remélem az is marad.

- Nem akarlak kioktatni, csupán tudni szeretném, hogy miért csináltad ezt az egészet.

- Hogy én miért csináltam? Tudtommal Ő kezdte ezt az egészet. – háborodtam fel.

- De Te mondad azt, hogy Ő egy tudod mi. – magyarázott tovább.

- Magamban akartam tartani, de kicsúszott a számon.

- És miért nem kértél bocsánatot? – értetlenkedett Louis.

- Azért, mert én olyan dolgokért szoktam bocsánatot kérni, amiket tényleg sajnálok. És ezt, nem tartozik közéjük.

- Emily, Louis! Gyertek már!

- Menjünk. – indult el Lou és próbálta megfogni a kezemet, de én elhúztam és kisiettem előtte.

Negyvenöt perc múlva már a kocsiban, ahol elég jeges volt a hangulat. Harry a telefonján lógott és próbálta elérni Taylort. Én csak a kocsi ablakon bámultam kifele. Azt hiszem most Hazza nagyon utál. Mire összeszedtük a holmiainkat a szállodából és kivittük a hátsó ajtóhoz a busz már várt ránk. Reméltem, hogy Taylor nem lesz ott, de sajnos ez az álmom nem vált valóra. Ott ült a kanapén Harry kezét szorongatva.

2013. június 7., péntek

Díj


A blog első díja!!!

Köszönet érte Málnaszörp *-*-nek.
1. A díjat nekik küldöm tovább
2. Kérdések
   1. Miért kezdtél el blogot írni?
 Fogalmam nincs. Nem emlékszem….
   2. Ki a példaképed?
 Nincs példaképem.
   3. Mire vagy a legbüszkébb?
   Arra, hogy mikulás előtt egy nappal születtem. xD Igazából nem tudom. Talán arra, hogy    Directioner vagyok.
    4. Mit szeretnél elérni az életben?
Szeretnék Londonban élni, és szeretnék építész vagy ügyvéd lenni.
     5. Kedvenc könyv?
Rengeteg van. Bíborhajú trilógia, Harry Potter, Tökéletes kémia, A vonzás szabályai, Anna és a francia csók és még sorolhatnám nap estig.
    6. Milyen stílust képviselsz?
Sportos?
   7 .Kedvenc zene?
Az összes One Direction szám!!
   8. Kutya vagy macska?
Mindkettő.
   9. Kedvenc blog?
Ebből és rengeteg van.
  10. Mi a véleményed a cseh sírások béreztetéséről,az indiai indiánok esőtáncának a minőségéről és a varázslók havi fehérjebeviteléről? XDD
Te teljesen bolond vagy, de én így szeretlek!

3. 10 dolog rólam
1. Imádom a One Directiont.
2. 14 éves vagyok.
3. Most fogok ballagni.
4. Van egy nővérem és egy bátyám.
5. Kedvenc sorozataim a Victorious
6. a Pretty Little Liars.
7. Ezria forever!
8. Hunyadi-díjas leszek, ami azt jelenti, hogy a nyolc év alatt végig kitűnő voltam.
9. Szeretnék majd Londonba költözni.
10. Egy szobába élek a nővéremmel.

4. Kötelező kérdések
Milyen volt a napod?   Rossz, mert beteg vagyok.
Kedven zeneszám?    One Direction és még sok más.
Hobbi?   A debil röpi csapat tagjának lenni.

5. Saját kérdések
1. Miért kezdtél el blogod írni?
2. Mi a kedvenc filmed?
3. Hol szeretnél majd írni, ha felnőtt leszel?
4. Ismered a Jonas Brothers-t?
5. Kedvenc zene?
6. Kedvenc blog?
7. Mire vagy a legbüszkébb?
8. Ismered a Pretty Little Liars-t?
9. Van-e példaképed?
10. Örülsz a díjnak? :D


2013. április 5., péntek

IX. Fejezet





Emily szemszöge



Reggel mikor felkeltem és elmúlt a kómásságom eszembe jutott, hogy ma vasárnap van. A fiúk ma jönnek vissza Londonba és a turné előtti napon egy házba megy az egész csapat. Az elmúlt hat napot mindenki a családjával töltötte, mivel egy darabig nem fogunk találkozni. A reggeli jó hangulatban telt, de siettem, mert tízre, max. fél tizenegyre ott kellett lennünk. A bőröndjeimet már tegnap este összepakoltam, hogy lehetőleg semmit se hagyjak itthon. Austin háromnegyed tízre itt volt értem, így ideje volt, hogy elkezdjek búcsúzkodni. Anya hála a terhességének sírva fakadt, míg Sarah és Nicole műmosollyal az arcukon kívántak jó utat, remélve, hogy lezuhan a gépem. Mivel nem szeretek igazán búcsúzkodni egy „Ígérem jó leszek és ha megérkeztünk hívlak” mondat után, bepakoltuk a táskáimat a csomagtartóba és elindultunk a ház felé. Az út alatt végig arról beszéltünk, hogy milyen lesz a turné. Mikor megérkeztünk a fiúk (értsd: Liam ) kijött segíteni. Nagy nehezen becipeltük a táskákat, majd megmutatta a szobánkat, ahol egy éjszakáig fogunk lakni. A körbevezetés után megkérdeztem, hogy melyik Louis szobája. Kopogtattam, mire Lou kiszólt, hogy nyitva, így beléptem az ajtaján.

- Szia! Milyen volt Doncaster? – kérdeztem.

- Jól volt otthon lenni. Már nagyon hiányoztak. De te is hiányoztál. – mondta és magához húzott. Ezt a tökéletes pillantott a telefonom rezgése szakította meg.

*Kicsim, itthon hagytad a hajvasalódat. Chris-szék most mennek a reptére, úgyhogy elviszik neked. Majd ír ha ott lesz. Szeretlek.*

- Mit hagytál otthon? – kérdezte, és gonosz mosoly jelent meg az arcán.

- A hajvasalómat. – válaszoltam és elindultam lefelé, mert apa írt, hogy itt van.

- Siess! El szeretnélek vinni valahova. – szólt utánam.








Louis szemszöge

  

Em lement az apukájához a telefonját pedig csak az ágyra dobta. Tudom, hogy nem szép dolog, de kíváncsi voltam, hogy kivel mit beszél. A sok üzenet között megpillantottam egy igen érdekeset, mi szerint valami Nick nagyon szereti és alig várja az estét. És ez a Nick nem volt más, mint Nick Jonas. Ledöbbentem. Ezt nem gondoltam volna, de nem mondom el neki, hogy tudom.

- Szóval hova megyünk? – kérdezte izgatottan Emily.

- Egy utolsó látogatás Londonban. – mondtam.

- Tényleg? – csillant fel a szeme.

- Igen. Gyere induljunk! – nevettem rá.

- Oké. – mondta, megfogta a kezem és lerohantunk a lépcsőn.

- Elmentünk! – kiáltottam többieknek, majd kiléptünk az ajtón.

- Szomjas vagyok. – szólalt meg Em olyan tizenöt perc után.

- Mindjárt itt egy kávézó. Kérsz valamit?

- Ha lehet. – nézett rám.

- Neked mindent szabad, butus. – és mosolyogva magamhoz öleltem.

- Nem vagyok buta. – sértődött meg.

- Gyere menjünk. – kinyitottam az ajtót és előre engedtem.

- Köszönöm. – vigyorgott rám.                  

Miután megvettük az almalevet elindultunk a Trafalgar tér felé. Össze-vissza rohangáltam a Kevinnek között, amikor  meghallottam, hogy valaki szól Emilynek. Megfordultam és azt láttam, hogy Nick Jonas ölelgeti a barátnőmet. Ekkor teljesen elborult az agyam és nem gondolkodva neki rontottam(Nicknek). Csak az volt a baj, hogy a szökőkút mellett verekedtünk, így egy tökéletes mozdulattal beleestünk a vízbe. Em sikítozott, hogy hagyjuk abba és azt kérdezgette, hogy mi  a bajom.

- Ember, megőrültél?! – ordított rám Jonas.

- TE küldözgetsz sms-eket az ÉN barátnőmnek! – ordítottam vissza.

- Hogy mit csinál? –nézett rám nagy szemekkel Picúr.

- Azok az sms-ek, hogy „alig várom, hogy találkozunk”, „nagyon szeretlek”, akkor mik? – bámultam rá értetlenül, mire mindketten elkezdtek nevetni.

- Azok már vagy másfél évesek. – mondta Nick – csak miután abbahagytuk a randizást jó barátok maradtunk. Na jó azt hiszem én megyek. Jó utazást. – búcsúzott el.

- Emily, kérlek ne haragudj rám. Nem kellett volna elolvasnom, sem rátámadni Nick-re.

- Nem haragszok. Gyere menjünk haza. Át kéne öltöznöd, mielőtt megfázol. – megfogta a kezem, és kivezetett a bámuló tömegből.

- Legtöbb lány ordibálna velem. Te miért nem csinálod? – érdeklődtem.

- Egy: mert én nem vagyok olyan, mint a legtöbb lány, kettő: szerintem nagyon cuki, hogy féltékeny voltál. De lehetőleg máskor majd kérdezz meg. Rendben?

- Megbeszéltük. Fázok. – jegyeztem meg elmésen.

- Szerintem ez címlap sztori. ” Louis Tomlinson összeverekedett a Jonas Brothers-ből ismert Nick Jonas-szal”. Remélem képek nem készültek. – gondolkodott el.

- Ezért még kapni fogok Simon-tól.

- Megvédjelek? Engem szeret. Amúgy biztos nem bántana. – mosolyodott el pimaszul.

- Veled meg mi történt? – lepődött meg Liam.

- Szerintem holnap megtudjátok. – válaszoltam – De ha nem bánnátok felmennék átöltözni.

- Menj csak. Addig a cica itt marad. – húzogatta a szemöldökét Hazz.

- Hogy a cica őszinte legyen, a cica éhes. – vágta rá egyből Em.

- Gyere menjünk szerezzünk tejet a cicának. – nyújtotta a kezét Harry.

- Benne vagyok. – fogta meg a kezét és elindultak a konyha felé.

- Ezt ti is láttátok? – néztem az ajtó irányába, ahol eltűntek. –Inkább megyek öltözni. – és felmentem a szobámba zuhanyozni.









Emily szemszöge



- Mesélj csak. – ültette le Harry egy székre.

- Louis összetűzésbe került egy fiúval. – foglaltam össze a történteket.

- Hogy micsoda? – kérdezett vissza Hazz, miközben egy pohár tejet rakott elém.

- Elkezdett verekedni Nick Jonas-szal, mert elolvasta a régi sms-eimet.

- Szóval féltékeny volt. Ez jó jel. – gondolkozott el.

- Miért is jó jel?

- Mert ha féltékenykedik, akkor tényleg szeret. – okoskodott.

- Köszi. Ez biztató.- mosolyogtam rá.

- Na mindegy. Beszélgessünk a holnap esti koncertről. – váltott témát Göndörke.



És ezzel kezdetét vette egy igencsak hosszú társalgás.



*másnap reggel*


- Jó reggelt Hercegnő! – ébresztett fel Lou.

- Jó reggelt neked is. Hány óra van? – köszöntem.

- Reggel hat és hatvan perc múlva indul a repülő. Úgyhogy kezdj el készülődni.

- Miért nem tudtál hamarabb felkelteni? – néztem rá morcosan.

- Olyan cuki voltál alvás közben, hogy nem volt szívem felébreszteni. – és egy szívdöglesztő mosoly jelent meg az arcán.

- Ne csináld ezt. – kérleltem Louis-t.

- Mit? – kérdezte pimaszul.

- Inkább menj ki, hogy feltudjak öltözni. – kergettem el a perverz gondolatait.

- Tíz perced van. – szólt még vissza az ajtóból.

Egy gyors zuhan után felöltöztem és már rohantam is le a lépcsőn. Hála az égnek a fiúk voltak oly jószívűek, hogy lecipelték a bőröndjeimet.

- Kész vagyok! – kiabáltam.

- Akkor mindenki kész? Indulhatunk? Biztos mindent elpakoltak? Semmit nem fogunk itt hagyni? –bombázott a kérdéseivel Liam.

- Ha valamit itt hagyunk, max. veszünk egy újat. - nyugtatta meg Zayn az apukánkat.

- Akkor induljunk az első közös világkörüli turnénkra! – kiáltott Niall.



* A repülőn*


- Niall, ne egyél már meg minden kaját! Más is éhes! – szólt rá az ”apukánk”.

- De én éhesebb vagyok! – nyafogott a szőke herceg.

- Mindig ezt csinálja? – kérdeztem Louis-t, miközben a vállára hajtottam a fejemet.

- Igen. Énekeljek neked? Kicsit álmosnak tűnsz. – jegyezte meg.

- Megtennéd? – rebegtettem meg a szempilláimat.







Louis szemszöge



- Neked bármit. – néztem rá és belekezdtem a Little Things-be.

Egy ideig csendben hallgattam a szuszogását, de, hogy őszinte legyek kicsit unatkoztam. Óvatosan leemeltem Emily fejét a vállamról és átültem Harry mellé beszélgetni.

- Miért támadtad meg Nick-ket? – kérdezte.

- Azt hiszem féltékeny voltam. – vallottam be igazat.

- Én is ezt mondtam a cicának.

- Hogy mit mondtál? És miért hívod cicának?

- Azt, hogy féltékeny voltál, amiből én azt szűrtem le, hogy igazán szereted. Nem tudom. – bámult arra a helyre, ahol Em ült.

- Te azt mondtad neki, hogy szeretem? – akadtam ki csöppet.

- Aha. Miért? – csodálkozott.

- Inkább visszaülök mellé, hogyha felkel, én legyek az első, akit meglát. – köszöntem el a legjobb barátomtól.

Mindjárt leszállunk, de Emily még nem kelt fel, így rám maradt a feladat, hogy felkeltsem.









Emily szemszöge



- Ébresztő. Mindjárt leszállunk. Ébren vagy? – szólongatott Louis, mire válaszom az volt, hogy átfordultam a másik oldalamra.

- Szóval ébren vagy? Igaz. Mert ha nem lennél ébren, akkor nem fordultál volna át.

- Fent vagyok. Jó? – nyögtem, miközben megmozgattam az elzsibbadt testrészeimet.

- Látom. És mi lenne, ha be is bizonyítanád? – nézett rám és ajkai vészesen közel kerültek az enyéimhez.

- Kérjük kapcsolják be öveiket. Megkezdjük a leszállást. – szakított félbe minket a hangos bemondó.

- Később bepótoljuk. – ígértem és elfordultam, hogy megtegyem az utasítást.

- Nem lehetne most. Már bekötötted magad. – nyafogott Lou.

- Nem. Kelts fel, ha leszálltunk. – mondtam és behunytam a szemem, hogy még egy kicsit pihenjek.

- Már megint aludni akarsz. Hány órát alszol te egy nap?

- Nem tudom. Akkor pihenek, amikor van rá lehetőségem. – válaszoltam, és ezután Louis is csendben maradt.

- Megérkeztünk. – szólt a barátom és kicsatolta az övemet.

- Végre talaj! – kiáltottam és kirohantam a repülőből.

- A kézipoggyászodat kihozza majd le? – kiabált utánam Harry.

- Köszönöm. – mosolyogtam rá és megvártam, hogy ideérjen és elvettem tőle.

- Máskor is cica. – mosolygott vissza rám.



*A szállodában*


- Na Emily húzol először? – kérdezte Liam és felém nyújtott egy sapkát.

- Mit kell kihúzni? – érdeklődtem.

- Ja tényleg. Te nem tudjátok. Mindig kihúzzuk, hogy kivel alszunk, hogy ne vesszünk össze. – magyarázta.

- Aha. És ki fog húzni?

- Te, Harry, Lexy és Niall. – nézett rájuk megerősítésként.

- Akkor kezdhetem? – és már nyúltam is bele a sapkába.

- Mondd, hogy az én nevem van a cetlin. – kérlelt valakit Lou.

- Nem. Zayn alszik velem. – mondtam és megmutattam a papírt.

- Nem velem akarsz aludni? – háborodott fel Hazza.

- Tudod, hogy szeretlek meg minden, de őszintén, ha Em a te barátnőd lenne, akkor te kivel akarnál aludni? Vele vagy velem? – kérdezett vissza Lou.

- Persze, hogy a cicával. – vágta rá gondolkodás nélkül.

- Azt, hiszem ezt bóknak veszem.

- Harry, te jössz. – tartotta felé a sapit az ”apukánk”.

- Az enyém vagy Louis. – pillantott rá kissé érdekesen Göndörke.

- Liam. – mondta Lex, miután ő is húzott.

- Már csak mi maradtunk. Austin te alszol velem egy szobában. Ugye nem horkolsz? – nézett rá félve a választól.

- Nem. Emily biztosíthatja.

- Akkor megnyugodtam. Csinálunk twitcamet? – huppant le a kanapéra, a mi szőkeségünk.

- Jó ötlet. Hozom a gépem.  – mondta Zayn és elrohant.

- Valaki írja ki, hogy mindjárt jelentkezünk és, hogy várjuk a kérdéseket. – mondta Liam.

- Majd én! – kiáltottam és elmentem a telefonomért, ami a földön hevert az előszobában.


@Emily_C_Lewis: Hahó mindenki! Mindjárt twitcamezünk és mielőtt megkérdeznétek a fiúk is itt vannak. Meg Austin és Lexy. Várjuk a kérdéseket  xx Em


- Kiírtam. Héj! Nekem nem hagytatok helyet! – néztem végig rajtuk, mert az egész kanapét elfoglalták.

- Gyere az ölembe. Valamivel még úgyis tartozol. – húzogatta a szemöldökét Louis, a többiek meg elkezdtek húúú-zni.

- Inkább a földre. – mondtam.

- De akkor nem látszol a kamerában. – érvelt Lou.

- Mindenképp elérnéd, hogy az öledbe üljek, igaz?

- Aha. – válaszolt és egy elégedett mosoly jelent meg az arcán.

- Nem bánom. – ültem le a ”helyemre”.

- Akkor kezdünk. – jelentette ki Zayn.

- Sziasztok! Élőben jelentkezünk a turné első helyszínéről. Az első  kérdés, hát ez nem is kérdés, hanem egy elég érdekes mondat. Szóval @ILOVEYOULOUIS azt mondja, hogy „Takarodj ki Louis öléből te kis r****c!!!”. – olvasta fel Niall.

- Na idefigyelj! Ha igazán szeretnél, akkor nem írnál ilyeneket. És még csak nem is ismered Emily-t, úgyhogy milyen ismeretek alapján írsz ilyet róla? – válaszolt a barátom, mielőtt mondhattam volna bármit.

- A következő kérdés @monica448-tól jött és azt szeretné tudni, hogy várjuk-e már az esti koncertet. – olvasta fel megint Niall. Úgy látszik ő az olvasónk.

- Igen. Én már nagyon várom, de szerintem a többiek is. – felelt Liam.

- Mióta vagytok legjobb barátok Austin-nal?

- Ömm, nem tudom. – és elkezdtem gondolkozni és közben a szám belsejét harapdáltam.

- Régóta – vágta rá Austin – és nála nem is kívánhatnék jobb legjobb barátot.

- Úgy megölelnélek, de olyan messze vagy. Távölelés! – és megöleltük a levegőt.

- Emily, mi volt az első gondolatod a fiúkról? Ezt @DirectionersfromHungary szeretné tudni. Oda is megyünk koncertre, igaz? Most már legalább tudjuk, hogy ott is vannak rajongóink. – elmélkedett a szőkeségünk.

- Az első benyomás. Harry perverz, de kedves. Jól elszoktunk beszélgetni. Liam kedves, segítőkész, aranyos, barátságos és még sorolhatnám ezer évig. Zayn keménynek, sérthetetlennek mutatja magát, de kell neki valaki, akinek kiöntheti a lelkét. Niall hiperaktív és mindig éhes. Louis meg zavarba tudod hozni. Ráadásul csak rám mosolygott, semmi más. Én meg elpirultam. De amúgy cuki meg minden, amit egy barátnő elmondhat a barátjáról. – fejeztem be.












Louis szemszöge



*Este, a koncert előtt*



- Tuti el fogom rontani. Nem látta valaki a telefonomat? Austin megcsörgetsz? – hadarta Emily.

- Nyugi. Még sohase rontottál. Nem most fogod elrontani. – próbálta lenyugtatni a legjobb barátja.

- Gyere ide, kicsim. – szóltam neki és kitártam a kezeimet, hogy átölelhessem.

- Félek. Mi van, ha elcseszem? – pánikolt be teljesen.

- Nem lesz semmi baj. – mondtam és a hátát simogattam, hogy kicsit megnyugtassam.

- Mindenki kész van? Akkor kezdés. Színpadra emberek. – mondta a szervező, így elindultunk a helyünkre.

- Akkor hajrá. – mondta Niall és kirohant a tömeg elé.



*A koncert felénél*


- És most következzenek a Twitter kérdések. – kiabálta Zayn a mikrofonba.

- Az első kérdés @lizzyone_d-től jött és azt szeretné tudni, hogy Emily és Louis, hogy ismerkedett meg.

- Te mondod! – mutatott rám Emily.

- Emily ment haza próbáról és nekem jött. Elesett, én meg segítettem neki felállni. Bocsánatot kért, én rámosolyogtam, ő zavarba jött majd elrohant. Ennyi.

- @LoveOned azt kérdezi, hogy eltudnék énekelni a Mizut? – olvasta fel Harry, majd néma csönd lett az arénába, ami elég elképzelhetetlen mivel elég nagy az aréna.

Négy lány elkezdett énekelni valami furcsa nyelven, és rájuk irányult vagy két reflektor. A két szélső észrevette, hogy mindenki őket nézi, ezért abbahagyták. Próbálták figyelmeztetni a másik kettőt, de teljesen belemerültek a dalba és fel se tűnt nekik, hogy csapkodják a karjaikat.

- Ez milyen nyelv volt? – kérdezte Liam.

- Magyar. – válaszolt az egyik lány az időközben elé tartott mikrofonba.

- És honnan jöttetek ide? – faggatózott tovább Niall.

- Magyarországról. – mondta kissé vékony hangon.

- Aha. A koncert után beszélhetnék veletek? – érdeklődött Hazz, mire a válasz lelkes bólogatás volt.

- Akkor, kísérjék őket a színpad mellé. – mondta Liam a biztonsági őröknek.

Ezután az apró beszélgetés után megszakítás nélkül folytatódott a koncert.

- Sziasztok! Louis Tomlinson vagyok. – mutatkoztam be, hátha kicsit ellazulnak.

- Szia! Én Anna vagyok. Ők pedig Gini, Luca és Lili. – mutatott végig a barátnőin.

- És, hogy kerültök ilyen messze az otthonotoktól?

- Az anyukám testvére itt lakik, és ezt kértük Karácsonyra, meg szülinapra, meg mindenre, amire ajándékot kapunk.

- És tetszett? – kérdezte Zayn és megkínálta őket cukorkával.

- Igen. Imádtuk. És olyan jó, hogy élőben is láthattunk titeket! És minden olyan jó volt! – lelkendezett, azt hiszem Gini.

- Kérhetünk egy aláírást meg egy közös fényképet? – kérdezte Luca.

- Persze. – mosolyogtunk rájuk.

- Hoztunk nektek ajándékot. Reméljük tetszik. – nyomtak mindannyiunk kezébe agy ajándékszatyrot.

- Ez nagyon kedves tőletek. Adhatok puszit érte? – tette fel a kérdést Emily, és már ment is, hogy megköszönje a meglepetést.

- Sajnos mennünk kell. A nagynéném már írt, hogy hol vagyunk. Köszönjük a lehetőséget, hogy találkozhatunk veletek. Sziasztok! – búcsúztak el, és elhagyták az öltözőt.

- Nézzétek egy térkép. Valami Budapestről. Nem ott lesz a koncertünk?

- De arik! Nem akarták, hogy eltévedjünk. - lelkendezett Em.

Majd tovább folytattuk az ajándékok nézegetését. Niall-nek sütöttek sütit, Emily ékszereket kapott, Harry egy kézzel varrott plüsscicát, Zayn egy tükröt, Liam egy „”Szeretem a teknősöket” feliratú pólót kapott. Én pedig egy óriási plüssrépát kaptam.  

2013. február 14., csütörtök

Mrs. Styles-nak

Egy rövid részlet a lánynak, aki irigy rám, de remélem nem sokáig...




Emily szemszöge:


Reggel mikor felkeltem és elmúlt a kómásságom eszembe jutott, hogy ma vasárnap van. A fiúk ma jönnek vissza Londonba és a turné előtti napon egy házba megy az egész csapat. Az elmúlt hat napot mindenki a családjával töltötte, mivel egy darabig nem fogunk találkozni. A reggeli jó hangulatban telt, de siettem, mert tízre, max. fél tízre ott kellett lennünk. A bőröndjeimet már tegnap este összepakoltam, hogy lehetőleg semmit se hagyjak itthon. Austin háromnegyed tízre itt volt értem, így ideje volt, hogy elkezdjek búcsúzkodni. Anya hála a terhességének sírva fakadt, még Sarah és Nicole műmosollyal az arcukon kívántak jó utat, remélve, hogy lezuhan a gépem. Mivel nem szeretek igazán búcsúzkodni egy „Ígérem jó leszek és ha megérkeztünk hívlak” mondat után, bepakoltuk a táskáimat a csomagtartóba és elindultunk a ház felé. Az út alatt végig arról beszéltünk, hogy milyen lesz a turné. Mikor megérkeztünk a fiúk (értsd: Liam ) kijött segíteni. Nagy nehezen becipeltük a táskákat, majd megmutatta a szobánkat, ahol egy éjszakáig fogunk lakni. A körbevezetés után megkérdeztem, hogy melyik Louis szobája. Kopogtattam, mire Lou kiszólt, hogy nyitva, így beléptem az ajtaján.

- Szia! Milyen volt Doncaster? – kérdeztem.

- Jól volt otthon lenni. Már nagyon hiányoztak. De te is hiányoztál. – mondta és magához húzott. Ezt a tökéletes pillanatott a telfonom rezgése szakította meg.

*Kicsim, itthon hagytad a hajvasalódat. Chris-szék most mennek a reptére, úgyhogy elviszik neked. Majd ír ha ott lesz. Szeretlek.*

- Mit hagytál otthon? – kérdezte, és gonosz mosoly jelent meg az arcán.

- A hajvasalómat. – válaszoltam és elindultam lefelé, mert apa írt, hogy itt van.

- Siess! El szeretnélek vinni valahova. – szólt utánam.